Bella
A karjaimban tartottam egyetlen kislányom. Olyan gyönyörű volt! Még az apjánál is szebb, pedig az már nagy szó.
- Renesmee... szeretlek, kicsim!- mondtam, de inkább egy utolsó sóhajtásnak hatott. A pici rám mosolygott, s amin meglepődtem, az az volt, hogy már egészen szép kis fogsora volt.
Aztán a szemem lecsukódott, mintha ólomból lennének, s tündéri kislányomat sem láttam többé.
A sötétség csábított, s lassan már nem is emlékeztem, hogy miért is ne kéne engednem neki!?
Így engedtem a csábításnak és egyre mélyebbre süllyedtem, addig, míg már valóban nem emlékeztem semmire...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNagyon jó lett/lesz...Várom az első fejit:D
VálaszTörlésSiessetek vele:)
Ha van kedvetek nézzetek be hozzám
http://jackandalexlove.blogspot.com/
mégegyszer:nagyon várom,hogy mit hoztok ki ebből,de nagyon sok bonyodalmat sejtek....várom az elsőt..és az azt követőket!!!